Meláth Andrea a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1998-ban szerzett énekművész diplomát, tanára Sziklay Erika volt. 1996-ban ösztöndíjasként részt vett a Bayreuth-i Ünnepi Játékokon. 1998-ban a Művelődési Minisztérium Fischer Annie-ösztöndíját nyerte el. Számos lemezfelvételt tudhat maga mögött, a magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért több ízben megkapta az Artisjus Zenei Alapítvány díját. 2007 és 2012 között a Pécsi Tudományegyetemen a Művészeti kar, klasszikus ének szakirányának vezetője volt egyetemi docensként. 2012-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, 2013 óta az ének tanszak vezetője, egyetemi docens. Nevéhez számos bemutató fűződik, kortárs zenei koncertek állandó szólistája. Mini Fesztivál, Cafe Budapest rendszeres fellépője.A barokktól napjainkig íródott oratóriumok, különböző zenekari művek énekes szólistájaként is gyakran foglalkoztatott művész, külföldön és itthon, egyaránt. A daléneklés főiskolás kora óta végig kíséri pályáját, mely kiemelt jelentőségű számára. Első operaszerepe 1998 nyarán a lovasberényi Kastély udvarán Mozart Figaro házasságának Cherubinoja volt. Ugyanebben az évben Purcell: Dido és Aeneas című operájának címszerepét énekelte Catherina Mackinthos vezényletével. 1999 óta az Operaház állandó vendége, itt Vajda János Leonce és Lénájának ősbemutatóján Rosettaként debütált.
További főbb szerepei: Judit (A kékszakállú herceg vára), Dorabella (Così fan tutte), Sextus (Titus kegyelme), Rosina (A sevillai borbély), Orlovsky (A denevér), Helen Prejean (Ments meg, Uram! (Dead Man Walking).
Taige Wang zongoraművész tizenhárom éves kora ellenére számos szakmai elismerésre tett szert. Kimagasló tehetségének elismeréseként elnyerte az Ifjú Steinway-művész címet és a Lang Lang Nemzetközi Zenei Alapítvány mentorálásában Yoheved Kaplinsky növendékeként tanul a New York-i Juilliard School-ban. A kritikusok méltatása szerint játéka “fantasztikus – erőt sugárzó, virtuóz, és kellőképpen pimasz” (ClevelandClassical.com). Előadásmódjára jellemzőek az “árnyalatdús hangulatváltások és a széles dinamikai spektrum, az ifjú Wang úr előtt nincs lehetetlen” (New York Concert Review). Taige négy évesen tartotta első nyilvános fellépését. Öt évesen fellépett a Kínai Központi Televízió élő adásában és megnyerte első versenyét a regionális Steinway & Sons rendezésében. Hét évesen a Steinway & Sons meghívására adta első teljes szólóestjét. Az elmúlt években Taige számos zongoraversenyt nyert, köztük a YAMAHA Piano E Competition-t, a Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Verseny, a Chicago Nemzetközi Zenei Versenyt és Rosalyn Tureck Nemzetközi Bach Zongoraversenyt. A 2023 évi The Cliburn Junior Competition negyeddöntőjébe a legfiatalabb versenyzőként jutott be, a Thomas és Evon Cooper Nemzetközi Zongoraversenyen pedig egyike volt a három döntősnek ahol a világhírű The Cleveland Orchestra zenekarral lépett fel. Taige szerepelt az NPR From the Top című műsorában 2021-ben és a From The Top Gáláján 2022-ben, amelyen ő volt a legfiatalabb a három meghívott művész közül. Fellépett többek között a Carnegie Hall Stern Auditoriumban, a Nixon Presidential Library Museumban, a Lincoln Centerben, a Severance Hallban és a Henan Grand Theaterben (Kína).
Taige zeneszerzést Bruce Adolphenál tanul. Díjnyertes zeneszerzőként a Chopin vs Chopin 2.0 című zongoratrióját a Lincoln Center Chamber Music Society megrendelésére komponálta aminek ősbemutatója az Alice Tully Hallban volt 2023. április 16-án. Taige 2022-ben elnyerte az Amerikai Egyesült Államok Elnöke Önkéntes Szolgálat Arany Kitüntetését.